Egy borongós hajnalon, Somogy megyében, a henteshez sétálva hihetetlen perlekedésre lettem figyelmes. Éppen azon tűnődtem, vajon (Gyula) a hentes mit csinálhat a nap ezen szakában. Ilyenkor már köti a köténykéjét, tölti fel a pultot, törölgeti a kellékeket, élezi a késeket. Kipucolja a darálót, behűti a forgó alkatrészeket. Ha jól vettem ki a korábban szűkre szabott mondataiból, az áruja azért mindig olyan friss, mert „időben kel” – és hozzátette, hogy ezért el is kell menni.

Szimpatikus emberként ismertem meg. Olyasféle mentalitása van, mint Rutger Hauer karakterének a Split Second (1992) című filmben: fáradt, cinikus, mégis eltökélt. Simán lehetne egyfajta cyberpunk-noir antihős – jobban illene rá egy Gibsoni adaptáció, mint egy hentesbolt kulisszája. Bár végül is…

…felrémlettek képsorok: tizenéves vagyok, nagy a sürgés-forgás, kintről éles visítozás hallatszik. Szólítanak, kint meglátszik a lehelletem, a két tenyeremben valami kellemesen meleget tartogatok, mint a hímes tojást, és Dédi sietve dobja a sparhelton melegedő lábasba a kezeim tartalmát:

És helyben vagyunk. Monotonul sétálok a domboldalon (akkor még lefelé), és a villanypóznákon a madarak a közeledtemre éktelen lármát csaptak – piaci kofákat megszégyenítő hangnemben, mint amikor nénik élet-halál küzdelmet folytatnak a mérleg mutatójának dőlésszögén. Mintha már nem is a szavak jelentése volna fontos, csak a vegytiszta őrjöngés visító szelepét kiengedni. Persze, utána megy mindenki a dolgára, mintha mi sem történt volna.