Gondolatok a Metróból
menetirányra merőlegesen
„Az alábbi szöveg csak egy élmény leírása – ami eszembe jutott egy látványról, metrón ülve, szemlélődve. A következményei azonban meghatározták az azóta eltellt közel egy évtizedet, így kísérletet teszek az emléktöredékekből összefüggő rekonstrukciót létrehozni.”
Látható volt korábban is itt-ott pl. hallottunk cserkészek közötti titkosírásról1, látni lehetett Gusztáv autójának rendszámán2 és tudni véltünk valamit elfeledett bölcsességekről, amiket botokra véstek vagy inkább vágtak.
Számomra ezek a jelenségek valami nagyon egzotikus kuriózumnak tűntek aminek a létezését elfogadtam de - bevallom - akkoriban különösebben nem tudtam hova tenni.
Az archaikus jellege miatt (mintha valaki bal kézzel homokba rajzolna egy bottal - természetesen itt jobbkezesekre gondolok némi szarkazmussal), és a grafikai minőség teljes hiánya okán (ez most akkor egy sematikus rajz vagy valami írásjel esetleg egy betű?) ugyanolyan folyamatokat indított el bennem, mint a furcsán affektáló néni aki az egykori Moszkva téren a mozgólépcső tetején lesben állva minden fiatalt megtámadott egy kézi szőttessel (ami nagyon hasonlított nagymamám kézi varrásaira 3) és amin növényi ábrák burjángzottak kellően kicsipkézve a széleinél.
Motyogásából valami olyasmi jött le, hogy „jó terítőnek asztalon a helye, vagy a TV-n!” és bár akkor még voltak CRT (katódsugárcsöves) monitorok, a formatervezésük miatt eléggé banálisnak tűnt az ötlet. Jobban belegondolva persze, miért is ne?
Hogy? Hogy mondod? Bár kissé szürreális, mint a háztetőn randalírozó mutánsok a gyerekek világnapján olaszul beszélgetve. Miközben az óra visszafelé jár, de oké. Legyen.
Aztán beugrik, hogy juj, mégsem tökéletes ez az elképzelés főleg azért, mert éppen plazma tv vásárlási lázban ég az egész világ.
Amiről aztán kiderült, hogy egy hulladék mivel hamar kiégnek a pixelek de mégiscsak a mélysége kb. 3cm azon pedig, hogy mutat már egy 40x40cm-es csipkés terítő?
Igen, meg is van, már nem vágunk botra jeleket, a fejlettségi szintünk elérte azt az állapotot, hogy amivel vágunk már eldobható mert életlen de amúgy bot (fának az ága!), na az viszont kevés van.
A falanszterből kinyúló előtenyésztett beültetésekhez ha hozzáérünk, máris jön a zsándőr iratokat kérve, akkor mégis miért csorbítaná bárki is lefelé az élettartamát egy eszköznek amit élezni és élvezni amúgy sem tud? Nézegetni jó, a konyhait pedig kicseréljük ha csontot ér. Úgyis tányért vágunk vele.
Egzotikus kuriózumok
- Szóval: róni. Egy fura és misztikus, nehezen körülhatárolható szócsomó, aminek a kibogozása nem volt célom.
- A csipkés terítők gyermekkoromban szintén meghökkentettek a hétköznapi, mégis túlzóan becsben tartott státuszuk miatt.
- A plazma TV (1960-as találmány) kb. 10 éves pályafutása a piacon (2000-2010) a technikai fejlődés ütemét szépen illusztrálja.
- Éles vasak amivel tányért lehet vágni. Na igen ez kemény dió mint a fa, de erről később.
- A hímzések mellett még egy rejtély: kukoricát formázó poharak és kancsók, porcelán hattyúpár, eozinnal futtatott tálak.
Ez utóbbival tovább árnyalnám a képet és ismét kontrasztot állítanék a hagyományos és a modern közé: a földről kell ejtenem néhány szót – arról ami a lábunk alatt van még ha néhány emelet vagy pár centiméter beton választ is el tőle. A talaj földjére gondolok amiből korábban házfalakat emeltek és hétköznapi használati tárgyakat készítettek.
Rémlik egy történet a kínai császárról akinek a brit küldöttek egy kocsit vittek ajándékba de cserébe csak egy apró vázát kaptak. Amikor szóvátették ezt, a válasz olyasmi volt, hogy „mikor majd az autótokat már rég megette a rozsda, a vázácskámért kastélyt építtethettek.” Majd faarccal elsétált.
Végül pedig, hogy ismét eltelt egy év és az idei farsangra ismét feladat vár rám. Lehet vagdosni, ragasztgatni és viháncolni. Hurrá! 😊
Ilyesmik jártak a fejemben és arra gondoltam milyen érdekes lenne írni pár sort mivel többnyire képeket készítek. Egyfajta összefoglalót azzal kapcsolatban ami körbevesz és amire érdemben ha nem is lehet reagálni de derülni rajta talán igen.
