Dezsőt, a keresztespókot Balatonföldváron volt lehetőségünk tartósabban megfigyelni, mérete és érdekes mintázata azonnal szemet szúrt. Méteres hálókat tudott szőni, vihar vagy nagyobb zsákmányszerzés után mindig takarosan rendbe szedte. Egy éjjel (elrablásának előestéjén) a Hold különösen ragyogott és a denevérek is megjelentek. Ekkor fogott el a gyanú, hogy Dezső nem lesz velünk sokáig.

Hős Zulu harcosként él bennem, akit az öregek kitettek a hálóból, hogy egyedül álljon helyt a világban. Nem is csinált mást, csak feszítette a hálóját, nézett, semmit nem csinált egész nap, majd amikor valami belepottyant, komótosan összecsomizza, kicsit megkóstolja, majd elteszi a többi közé. Ezzel teltek Dezső napjai — és mi csak csodáltuk.

Aztán... csak egy villanás volt. És Dzsungelharcos Dezső már nem volt többé.

Készült hozzá egy fontkészlet is, hogy méltó módon írhassuk le nevét és hagyatékát:

Ég veled, Dezső!

Dezső balladája
egy keresztespók emlékére

A jó Dezső szőtte, csak szőtte,
Terveit a jövőnek.
Bőséges étkek hálózták be sorsát,
Pirkadatkor elvitte a kánya.
Nyoma sincsen,
A virágpor pempőnek.

Szőtte a semmit, türelemmel,
Mindig egy picivel többet.
Minden bogárban remény remegett,
Minden szálban egy álom szövődött.

Nem kérdezett, nem panaszkodott,
Nem szólt, ha fújt a szél.
Csak tette, amit tenni kellett,
És ez — egy pók esetében — elég.

Emlékét őrzi egy fonál a fára,
Egy üres sarok,
S a lyuk, ahol egyszer volt.
Dezső nem kér sokat —
Csak hogy néha, ha eszedbe jut,
Ne seperd le a pókhálót.